A komfortzónából kilépés nem is olyan egyszerű dolog.
A város egyik legjobb termébe volt szerencsém eljutni hétfőn. Történetesen itt edzősködik a férjem egyik gyerekkori ismerőse. Hétfő reggel megjelentem ott és egy csomó """nehézséggel""" találkoztam, amik minden arra voltak hivatottak, hogy visszavessék a lelkesedésem, karcolgassanak, hogy biztosan ki akarok én abból a kényelmes kis zónából lépni? nem volna-e jobb inkább hazamenni, nem kényelmesebb-e inkább otthon edzegetni, ahol nem lát más, nem kell beszélgetnem és találkoznom senkivel és főleg nem látja senki a bénázásom.
Kezdődött azzal, hogy lefényképezett a pultban levő fiú! No, aki ismer tudja, alig van, szinte nincs is rólam fénykép. Ok, kibírtam, ez kell ahhoz, hogy legyen belépőkártyám. Majd kiderült nem tud nyomtatni, kaptam egy üres belépőkártyát, majd kérjek a pultnál más alkalommal.
Belépéskor még működött, de a szekrények is ezzel a kártyával működnek és sehogy se sikerült működtetnem a szekrényt vele. (kicsit meg volt hajolva, deformálódva) Utána 3x kellett a szekrényhez visszamennem, mert mindig ott felejtettem valamit.
Aztán csak eljutottam a nagyterem elé. Belépve szembesültem vele, hogy ez egy matracos edzés lesz. Én elég tisztaság szerető ember vagyok (sajnos kissé mániásan) és ugye nem vittem a saját matracom (pedig egy elég minőségi jógamatracom van, természetes anyagból, mert egy ideig jártam jóga órákra) tehát más valaki által átizzadt matracra kellett letennem magam.
Ez egy terembe járó, ehhez szokott embernek meg se kottyan, eszébe se jut, majd lefürdik, nem téma. De nekem.... komfortzónán kívüli dolog. Ezt is elfogadtam, majd elkezdődött az óra és szembesültem vele, hogy akik benn vannak már járnak egy ideje Body Art-ra, merthogy ilyen órára mentem el. Nagyon bénának és főleg gyengének éreztem magam. Több ízben átjárt az érzés, hogy otthagyom az egészet, mikor fájt, nagyon fájt egy-egy mozdulatot hosszan megtartani, vagy amikor kiestem a felvett pózból. Szerencsére néhány másodperces kilengések voltak ezek, hamar helyretettem magam, hogy AZÉRT vagyok itt, hogy kilépve a komfortzónámból VÁLTOZÁST hozzak az életembe.
Kedves sógornőm mondta még a télen valamikor, hogy az életünk hasonlít egy kaleidoszkóphoz, ha egy valami is kimozdul átváltozik az egész kép. Ezért dolgozom most és IGEN, jönnek a változások! Aprók, nagyobbak, elképesztő ezt a férjemmel megélni. Ugyanis ahogy ő változik, változom én, ahogy én változom, változik ő és ezek által a változások által az életünk (MINŐSÉGE is).
Body Art: számomra azért érdekes ez a mozgás forma és milyen csodálatos, hogy a személyi edző fiú épp ezt ajánlotta nekem, mert TESTBEN TART. Az utóbbi években nagyon a fejemben éltem, ill. "elszállva" némiképp, amikor eltolódott az egyensúly és csak spirituális tanokat olvastam, ilyen témájú könyveket, ilyen beszélgetéseket folytattam és videókat, hanganyagokat hallgattam. Az elmúlt egy évben pedig csakis fejben léteztem. Hol a gondok miatt, hol a gondolataim ragadtak el és "agyaltam" állandóan valamin. (ugye tegnap említettem, hogy fejben jó vagyok, csak épp megvalósítani nem valósítom meg az ötleteimet)
És ez a fajta mozgás egy testtudatosságot feltételez, illetve fejleszti azt.
Ha nem vagy JELEN, akkor kiesel a mozdulatból, nem vagy harmonikus, a mozgásod darabos, vagy egyszerűen nem megy, elveszted a fonalat. Ha jelen vagy, akkor le tudod követni a mozdulatot és csodálatos mozgás az eredmény.
Hihetetlen nehéz óra volt, olyan helyeken volt izomlázam, (van :) ) ahol 7 hónap mozgás alatt sosem volt.
Úgy érzem jó úton járok, kezdek a helyemre kerülni és a mozgás is kezd a helyére kerülni az életemben.
