Régóta foglalkoztat a gondolat hogyan tudnék segíteni másoknak, abban, amiben én nem kaptam segítséget és magamnak kellett megtalálnom a "hogyan"-t.
Nagyon sok embertől, ha úgy tetszik tanítótól hallottam az elmúlt évek során tanácsokat, szinte parancsot, hogy "fogadd el magad ez mindennek a kulcsa! Amíg nem fogadod el magad, addig semmi sem fog működni az életedben!"
Én mégis azt éreztem ezt a testet, amim van nem tudom elfogadni. Ez nem én vagyok, nem lehetek ilyen! Hogy lehetne ezt elfogadni?!
Két fiam van, mindkét fiú 4,5 kg körüli súllyal született. Mindkét várandósságom alatt elengedtem magam, jókat ettem, mindig azt, amit kívántam és elég nagy súlyfelesleget halmoztam fel a várandósságok során. 137 cm-es haskörfogatot növesztettem a 9 hónap alatt.
Mindkét fiút elég nagy súllyal kezdtem el várni, így tekintélyes méretű voltam mindkét szülésemkor.
Az első fiú után még csak-csak tornázgattam, próbáltam formába lendülni, szépen fogytam is, de a kisfiam 1,5 éves korában már vártam a másodikat, immár 5kg-mal nagyobb súllyal kezdve a várandósságot.
A második fiúnk megszületésével úgy éreztem annyi teendő szakadt a nyakamba, hogy nem foglalkoztam magammal. A férjem már iskolába járt, sok volt a teher amúgy is, nem volt időm, kedvem, erőm magammal foglalkozni.
Évek teltek így el, az önbecsülésem a béka feneke alatt volt, utáltam tükörbe nézni, elmenni akár csak vásárolni, mert fel kellett öltözni, semmi sem állt jól, egyre nagyobb és nagyobb ruhákat kellett beszereznem.
Amikor a kicsi fiam is óvodás lett (2012 májusában) akkor éreztem azt, hogy most akár lenne is időm foglalkozni magammal. Ekkor már kaptam egy inzulinrezisztencia diagnózist. Ez a betegség nálam leginkább abban nyilvánult meg (ez a tünet igazából már 15 éve megvan legalább) hogy, ha nem eszem egy ideig akkor remegés fog el, izzadás, rosszul lét. Ezek mellett persze voltak egyéb tünetek is. Sajnos a vérképemen is látszott, hogy a cukorháztartásom nem működik jól.
Sokat olvastam arról mi is ez a dolog, honnan is jöhetett és kiderült, sajnos kiderült, hogy örökletes (a nagypapáim cukorbetegek voltak)
Az igazi probléma viszont az, hogy a helytelen életmódot örököljük igazán a felmenőinktől. Igaz, akinek nincs meg a hajlama nem biztos, hogy találkozik a vércukor problémával, de akinek van, egy helytelen életmódot folytatva sajnos nem zsigerelheti ki a szervezetét büntetlenül.
Ekkor már ugyan 3 éve vegán életmódot folytattam (hús, tej és tojásmentes étrend) mégsem sikerült túl sokat fogynom, puha voltam, elvesztettem a feszességem, az arcom ragyogását és minden önbizalmamat.
